BOTANICS Kettős Hatású Olaj a Gélben Hidratáló Arclemosó




Kipróbáltam egy számomra eddig ismeretlen termékcsaládot, a BOTANICS márka egyik termékét. Mivel szeretek a natúr, bio kozmetikumok vonalán próbálkozni, így nem is volt kérdés, hogy adok egy esélyt  a márkának, hiszen már a neve is hívogató számomra.
 Mivel én a sminkemet elsősorban arclemosóval szoktam eltávolítani, ezért ha találok egy ígéretes darabot, azt muszáj kipróbálnom, a mostani alkalommal pedig eléggé belenyúltam a tutiba, így ez úttal a Botanics Olaj A Gélben Hidratáló Arclemosójáról hoztam egy tesztet.




A márkáról dióhéjban 

A Botanics a Boots saját márkás termékcsaládja, amit fel is tüntetnek a termékek csomaglásán. A Boots-ról azt kell tudni, hogy Anglia és ha jól tudom Amerika legnagyobb drogéria hálózata, nem tudom, hogy más országokban is vannak-e üzleteik, de szinte mindenhova, még Magyarországra is szállítanak megrendeléseket webshopjukon keresztül.
A Botanics márka megfizethető árkategóriájú termékeket dolgozott ki növényi kivonatokkal gazdagítva. Ami pedig különlegessége a márkának, hogy az Angol Királyi Botanikus Kerttel , a Kew-val dolgozik együtt, pontosabban az ott dolgozó növényi szakértőkkel. Óriási kínálattal rendelkeznek és szerintem teljesen elérhető áron beszerezhetőek a termékeik.







Mit tud a termék?

A gélből olajjá alakuló arclemosó a dehidratált, érzékeny bőrt hivatott tisztítani
Az aktív növényi hatóanyag, azaz a kulcs összetevő a zsálya, amely hidratálja és megnyugtatja  bőrt és harcol a baktériumokkal, azaz a pattanások ellensége is, illetve oliva olajat és jojoba olajat is tartalmaz a termék.



 Tapasztalataim

A csomagolása egy egyszerű tubus, ami szerintem teljesen megállja a helyét, nem kell szenvedni a kinyomással még akkor sem, ha már csak kevés van a termékből, mert ugye fejjel lefelé van, így mindig könnyen jön belőle a gél.
Az illata pedig valami fantasztikus, nagyon visszafogott és különleges illata van, minden alkalom amikor használom felér egy wellness-el.



A termék maga egy sárgás gél, amely felkenve az arca egy nagyon kellemes olajjá változik, én ezt pár percig hagyni is szoktam hatni az arcomon, ezt belemasszírozva gyengéden tisztítja a bőrünket a termék, tehát nem utolsó sorban  tökéletes alkalom egy kis arcmasszázshoz is, majd amikor leöblítem vízzel érintkezve ez az olajos kém állag el is tűnik és már csak egy leheletnyi  nagyon könnyen lemosható lágy hab marad, illetve habnak nem is nevezném ,mert egyébként ez a termék abszolút nem habzik, csak egy könnyen leöblíthető már szinte víz állagú habról van szó. Használat után a bőr nagyon puha, lágy, egyáltalán nem lesz száraz, húzódó érzetünk.

A kiszerelés körülbelül akkora mint egy fogkrémes tubus, 125 ml, szerintem napi két használat mellett nagyjából 1-1,5 hónapig elég. Én annyira szeretem, hogy reggel és este is ezt használom és sokkal hidratáltabbnak érzem hosszú távon is az arcom.








Ha érdekel titeket ez a termékcsalád, akkor Boots webshopjából (ITT) ezt és még számos olyan terméket, amelyek Magyarországon nem kaphatóak, meg tudtok rendelni, de ebay ről is be lehet szerezni.

 Ennél a terméknél igazából a hangsúly az "olaj a gélben"  két fáziusú technológián van, ezért a hasonló elven alapuló arclemosókat is bátran ajánlom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése