A kötelező FEKETE TÁSKA | Mi van a táskámban?



Mivel mostanában nagy ruhatár újításban vagyok, így nagy leltár alá vetettem minden ruhámat és kiegészítőmet és rájöttem, hogy egy igen csak alap darab hiányában vagyok, azaz nincs egy valamire való csinos, mindenhez illő, megfelelő pakoló térrel rendelkező fekete táskám. Tehát úgy döntöttem mindenképp be szerzek egyet és amióta meg van, nem is értem, hogy tudtam eddig fekete táska nélkül élni ( :D) A kiválasztásnál mint szempont nem a márka, hanem sokkal inkább a letisztultság, a kényelmesség, az időtálóság volt fontos és persze igyekeztem megfizethető kereteken belül választani. Szerencsém volt, ugyanis egy olyan márkától találtam  akciósan táskát, mint a Fiorelli, ami szerintem önmagában egy biztosíték a minőségre, ugyan nem bőr a táska (amit egyébként egyáltalán nem bánok), de ha vigyázok rá, szerintem sokáig hű társam marad. 




Kényelem

A táskát mind vállon, mind kézben, alkaron kényelmesen lehet hordani, pont megfelelő hosszúságúak a fülei. Belül pedig igen tágas, két nagy fakkal rendelkezik, illetve középen az elválasztó is egy kisebb cipzáros fakk és belül még oldalt is van egy kis cipzáros zseb, kívül nincsenek zsebei, amit egyáltalán nem bánok. Ami kicsit érdekes megoldás és ezért vigyázni kell mit, hová pakolunk (telefon, pénztárca), hogy a táska egy mágnes csatos "fedéllel" nyílik amelyet felnyitva nincs külön cipzár, aminek kihúzásával hozzáférünk a dolgainkhoz, hanem egyből a két nagy fakk tárul elénk. Ezért hogy minél kevésbé kedvezzünk a  zsebtolvajoknak, az értékeket inkább a cipzáros kis fakkba érdemes egy ilyen táskánál pakolni.




Minőség, apró részletek

Bár  feljebb már említettem, nem bőr táskáról van szó, így nyilván kevésbé lesz időtálló mint bőr társai, de az anyag, a varrások, a belső textil bélés, a cipzárok abszolút jó minőségűek, erre szerintem egy olasz márka azért figyel. Ha táskát választunk, főleg egy alapdarabot, ami sokáig a társunk lesz és vélhetően gyakran fogjuk használni, nem árt ha például egy megbízhatóbb márkáról választunk, amelyre akár még garancia is jár. Egyébként vicces , hogy még ezt a táskát is Kínában gyártották , a honlapon utána néztem és a cég vállalja, hogy vannak gyáraik ott, de tudjuk, hogy ma már szinte minden ott készül, ettől még lehet jó a minőség. A táskán az apró részletek, csatok, gombok adják meg a finomságát ennek táskának, nekem nagyon tetszik ez a fekete-ezüst(fém) kombó. Ami kicsit kevésbé tölt el elégedettséggel, az a márka felirat, ami igazából elég fontos pillére a táska kinézetének, ettől kicsit félek, hogy mennyire lesz tartós, hamar le fog-e kopni, mert ránézésre könnyen kopónak tűnik, majd meglátjuk.







És ami aktuálisan a táskámban található



 
A táskám tartalma most nagyon nagyon le van redukálva,  szinte zavar is mikor csak ilyen kevés dolog van nálam, de épp csak arra volt időm, hogy a legszükségesebbeket beledobáljam indulás előtt.
Így természetesen az elengedhetetlen napszemüveg, egy kis smink tükör, az aprócska pénztárcám és az aktuálisan használt Catrice rúzsom található most a táskámban és természetesen a mobilom is, de mivel azzal fotóztam így "ő" sajnos nem tudott szerepelni a képeken. (:D)






Nektek van már "kötelező" fekete táskátok? :)


xoxo
Timi 


 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése