Sminkecseteim és tárolásuk
Az első posztomban a sminkecseteimet szeretném megmutatni nektek, illetve azt, hogyan is tárolom őket. Bár szép sminket tudunk készíteni ujjaink használatával is, érdemes összeállítanunk egy ecsetkészletet is, amely tartalmazza az alap darabokat, hiszen igazán precíz végeredmény csak ezekkel a kifinomult eszközökkel érhető el.
Az én ecseteim
Ami az én készletemet illeti, az Amazon webáruházból szereztem be. Ez egy igazán olcsó alternatíva és egy kis körültekintéssel szerintem egy kezdő ecsetkészlethez megfelelő darabokat találhatunk itt( vagy az e-bay-en), úgy, hogy azt a pénztárcánk sem bánja.
A választásom erre Bonbonsolo "márkajelölésű" (egyébként márkátlan) készletre esett.
Mutatósak ezek a kis fanyelű ecsetek és egy kis vászonzsák is járt hozzá, ha esetleg utazásnál magunkkal vinnénk őket. Puha, jó minőségű szőrből készültek, amit használatnál egyáltalán nem hullajtanak.
Tartalmaz több alapozáshoz használható ecsetet:
-a hagyományos lapos, nyelv alakú ecsetet
-a kicsi tömött, lapos fejű ecsetek (személyes kedvenceim az alapozáshoz)
Ezenkívül bronzosító, pirosító ecsetek ( a kúp alakúak)is helyet kaptak a készletben, illetve amint a képen is látjátok több szemfesték ecset is van benne.
Ebben az ecsetkészletben szerintem minden megvan, amivel kísérletezhetünk kezdetekben, de az Amazon weboldalán számos verziót találhattok igényeitek szerint.Azt azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy felesleges 30-40 darabos készletet rendelni, ha úgy sem használjuk ki, legyen inkább kevesebb, de azok hasznosak legyenek.
8 Fontért (kb.3200 Ft) rendeltem, ez szerintem igazán jutányos ár.
Tárolás
A mindennapos használathoz ebben a kis üvegpohárkában tárolom őket, amelyben előzőleg gyertya volt. Szerintem nagyon praktikus, kis helyet foglal és akár többet is használhatunk belőle, szétválogatva funkciónként az ecseteket, ez megkönnyíti az átláthatóságot és persze nagyon mutatós is.
A sorban még helyet kapott másik két kedvencem is, velük sikerült eddig bővíteni a készletemet.
Ezt a kicsi rózsaszínt imádom, ő egy tömött fejű, nagyon puha kis kabuki ecset. Nagyon kényelmesen lehet vele dolgozni, alapozóhoz, púderhez is használható. Igazi multifunkcionális darab. Én mostanában ezt használom pirosítóhoz, bronzosítóhoz. (1000-1500 Ft körül szereztem be)
A kis szürke pedig egy púder ecset, ez sokkal nagyobb fejű mint bármelyik ecsetem. Nagyon lágy, szerintem olyan mint egy kis seprű, elengedhetetlen a púder felviteléhez, sokkal egyenletesebb lesz a végeredmény vele. (1000-1500 Ft körül szereztem be ezt is)
Itt találsz olcsón ecsetkészleteket
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(
Atom
)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése